A türelmet gyakorolni kell

Néhány évvel ezelőtt kísérleti jelleggel indítottuk el itthon a családi estéket.

Minden hónapban előre kitűzünk egy pénteki napot - számba véve az előre tudott iskolai, focis, röpis, tornás, cserkész, énekkaros és egyéb családi, illetve külön órás programokat, és igyekszünk az “orákulum” segítségével az előre nem ismert elfoglaltságokat is feltérképezni - s bár csoda számba megy, de mindig találunk olyan időpontot, amin mindannyian otthon vagyunk… 

Egy-egy ilyen családi estére meghívót küldünk a gyerekeknek. A nagyobbak QR kódot kapnak a telefonjukra - nekik ez még vonzóbbá teszi a programot - hiába, kamaszok, és a világ folyása ellen ugyan nem tehetünk semmit, viszont a gyermekeinket érő hatásokat pozitív irányba terelhetjük. A kisebbeknek papír repülővé hajtogatott levél érkezik a szobájukba, vagy izgalmas boríték kerül varázslatos úton a postaládába, ahonnan általában ők hozzák be a különböző fontos és kevésbé fontos “híreket”.

A meghívóban mindig szerepel az este programja, hogy kinek mivel kell készülni, illetve milyen öltözetben kell megjelenni (dress code). Van, hogy egy vicc, egy zene, egy találós kérdés, egy előre elkészített kreatív alkotás a beugró az estére.

A családi este pont attól családi, hogy mindannyian jelen vagyunk - de bizony nem könnyű olyan programot kitalálni, amit ugyanúgy élvez egy 16, 15, 13 éves, mint a 11, 9, 7 és 4 éves… nem is sikerül mindig, de ez is tapasztalat. Van azonban, amikor pont ez a “nehezítő tényező” ad lehetőséget a közösségformálásra…

Az idei éve első alkalmára egy különleges játékkal készültünk a gyerekeknek. Talán nem is maga a játék volt különleges, inkább a helyzet, amit ezzel - szánt szándékkal - kialakítottunk az orgonasíp szerűen egymást követő, de mégis nagy kor-, és ebből adódóan képességbeli különbséggel is rendelkező gyermekeink számára.

A témába vágóan erre az estére mindenkinek egy olyan szólás-mondással kellett készülnie, ami a türelemmel, csenddel, kitartással kapcsolatos. Mikor ezeket meghallgattuk, átbeszéltük, kezdődhetett a játék! Egy borítékból mindenki húzott egy kartonlapot. A kartonlapok egyesével leginkább egy tetris játék elemeihez hasonlítottak. A feladat a következő volt. Közösen kellett kiraknunk a 9 külön álló elemből egy nagy téglalapot, de természetesen apróbb szabályok betartásával.

1. Nem szabad SENKINEK SEM megszólalni.

2. Nem szabad a másik lapjához érni.

Nagy lelkesedéssel vágtunk bele a kivitelezésbe, de hamar beleütköztünk néhány nehézségbe. Ugyanis már az elején kiderült - persze nem meglepő módon, hogy a kivitelezést mindenkki máshogy képzeli el. A másiknak tanácsot adni, vagy a lapjához hozzányúlni azonban nem lehetett. Hosszú idő, sok türelem, és még több hol nehéz, hol vidám csend után végül még is elkészült a “család téglalapja”, amiben személyiségünktől, képességeinktől függetlenül mindannyian benne voltunk. A feladat a család minden tagjának szellemi, de elsősorban érzelmi energiáját, intelligenciáját kívánta, és kiálltuk a próbát!

Utána - persze elsősorban a nagyobbakkal - hosszasan beszélgettünk arról, ami lejátszódott bennük. Volt, aki kereste a szemkontaktust - ezzel irányítva a feladatot. Volt, akinek nem okozott gondot csendben kivárni a másik döntését, háttérben maradni és nem eröltetni be valahová a saját lapját. Volt, aki mindenáron elsők között akart megszabadulni a lapjától és azt várta hogy a másik igazodjon hozzá. Olyan is volt, akit néhányszor figyelmeztetni kellett, hogy ne szólaljon meg, mert alig bírta megállni, hogy ne irányítson valakit.

Az elmúlt 16 év során sokszor ütköztünk bele olyan helyzetbe, ahol - utólag látva - jobb lett volna csöndben maradni. Főleg, ahogy nőttek a gyerekek. Szép lassan rájöttünk, hogy a legtöbb dolgukra, - feladatok, nehézségek, küzdelmek, választások - nem kell szavakkal reagálni. Elég, ha türelemmel meghallgatjuk őket, de nem kell megoldani a problémáikat. Sokszor nagyobb segítség a csend, egy bíztató tekintet, egy ölelés - persze annál, aki hagyja - , mint a segítségnek szánt, de kioktatásként érzékelt tanács, ami ellenállást, "csakazértsem" magatartást szül! 

Sokszor elég, ha hiszünk bennük! Ha türelemmel kivárjuk, amíg megoldják a feladataikat - a mi példánk a legjobb fejlesztő eszköz!