A te gyereked szeret rendet rakni?

Nálunk két féle gyermek van: aki szeret rendet rakni és, aki finoman szólva is utálja a rendrakást. 

Sokat gondolkodtam azon vajon miért van ez így...hogy van, aki szereti és van, aki nem. 

Persze a gyerekek többsége unalmasnak és feleslegesnek tartja, sok időbe kerül stb., és szeretnek úgy tenni, mintha a kupi a világ legtermészetesebb és legkényelmesebb helyzete lenne. 

Sokáig nem tudtam, hogy vajon személyiségbeli vagy képességbeli a különbség azok között a gyerekek között, akik szeretik - , és akik nem szeretik a rendrakást.

Ezen a gondolati ponton úgy éreztem, hogy közelebb jutottam a megoldáshoz mégha nem is tártam fel ezt a titkot teljesen. 

A rendrakáshoz:

• rendszerben kell tudni gondolkodni, 
• kell egy bizonyos fokú igényesség 
• és egy nagyon fontos ismeret: "a rendet nem rakni kell, hanem tartani". 

Szerintem a kupi senkinek sem jó, annak a kiskamasznak sem, aki előszeretettel hangoztatja, hogy ő átlát a kászon, és a kupiban is pontosan tudja, mit hol talál. 

Erre a megállapításra akkor jutottam, amikor egyik fiúnk, aki kifejezetten ódzkodik mindenfajta formájától a pakolásnak - egyik délután mégis rávehető volt egy közös rendrakásra a szobájában. 

Együtt kezdtük el, de egy idő után azt vettem észre, hogy csak tologatja maga előtt a ruha kupacokat. A szennyest, és a még hordhatót mégcsak szét tudta válogatni, de aztán fogalma sem volt arról, mit kezdjen a szekrénybe kerülő ruhákkal. Már már azon volt, hogy fogja az egész pakkot és begyömöszöli arra a polcra, amin a legtöbb hely van...hát ez elég férfias, "átvágom a gordiuszi csomót" megoldásnak tűnt előttem, így odaléptem mellé. Teljesen tanácstalanul nézte a polcokat, ezért azt javasoltam neki, hogy válogassa szét a ruhákat fajtánként: pólók, rövid-, hosszú-, és tréning nadrágok stb. Utána keresse a megfelelő polcot és tegye oda. Furcsa volt számomra ezt így elmondani, de rá kellett jönnöm, hogy ez számára nem egyértelmű...soha nem érdekelte az öltözés, utálja a ruhák pakolását...számára kész labirintus egy ruhásszekrény - még a sajátja is - csak fordítva működik: kitalálni kitalálnak belőle a ruhák, de be soha nem találnak :) 

Tetszett neki az ötlet, látszott rajta, hogy kezd szűnni a ruhák miatt benne kialakult káosz. 

Amíg a ruhákkal szöszmötölt, bevittem a szobába jó néhány kartondobozt és mindegyikre ráírtam, hogy mi fog belekerülni. Pl: könyvek, focis újságok, legok, labdák, társasjátékokba való elemek stb (itt olyan dolgokat érdemes a dobozokra írni, amikből sok van a szobában szeretszét). 

Miután a ruhákkal végeztünk, megmutattam neki a dobozokat és így a földön, széken, asztalon, ágyon heverő apró-cseprő dolgokat elkezdte betenni a dobozokba. Ez nagyon gyorsan ment és látszott rajta, hogy megjött a kedve a folytatáshoz. Miután minden dolog - még az ágy alól is - a megfelelő dobozba került, jöhetett a tényleges elpakolás, vagyis a dobozok tartalmának a szekrényekbe, fiókokba való helyretétele. Ez így idő és energiatakarékos megoldásnak bizonyult. 

A szobában a vártnál nagyobb rend lett, a vártnál rövidebb idő alatt. Ő is meglepődött és a feltételezésem, miszerint egyik korban sem szeretik a gyerekek a kupit, beigazolódni látszott. A nap további részét ugyanis a szobájában töltötte. Ő, aki utált ott lenni és soha még csak az íróasztala közelébe sem ment, mondván, hogy kicsi, nem jó a színe :)...stb. Mindenfélét kitalált, de arra magától nem jött rá, hogy valójában a kupival nem tud mit kezdeni, és egyáltalán nem lát át a káoszon.

Vacsorázni azért le tudtuk hívni, és csak mellékesen, kamaszos flegmasággal megjegyezte: "Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen jó szobám van, de nem a rend miatt, hanem mert végre volt időm kitenni a posztereimet." 

Hát igen, mert végre tudta, hogy hol vannak...