Ne rombold le az önbizalmát! - Czirják Tamás

Nekünk is mondta, hogy velünk sem fog kivételt tenni, ha elcsesszük a gépet (a beállításait felülírjuk), akkor

" ne hozzuk hozzá, mert nem hajlandó megjavítani. A szabályokat be kell tartani és kész.

Értettem, hogy miért mondja, hisz én sem szeretek egy dolgot többször megcsinálni, főleg, ha előtte elmondom a játékszabályokat.

Később a saját számítógépemen feszegettem a határokat egy-egy beállításommal, amiért karbantartáskor mindig jól beolvasott, de ráhagytam. Persze soha nem értettem egyet vele, hisz' én használom a gépet, a saját beállításaimat, igényeimet akartam megvalósítani. De mit tehet az ember egy merev, kocka szakemberrel, aki mindent jobban tud?!

Egyszer olvastam egy idézetet:

Hibázni ér. Újra nekifutni ér. Nem megpróbálni viszont tilos!

Viszont a sráccal szemben, akinél azt érzem, hogyha hibázok, akkor azonnal lehurrog, hogy érezzem a hibám következményeit, vagy megbüntet (nem vihetem hozzá a gépet), hogy a következő alkalommal meg se próbáljam azt, ami a fejemben van, azt élhetem meg, hogy bátran fedezzem fel a világot? Szabadság helyett ketrectől való félelmek szorították gondolataimat...

Mi van, ha fordított helyzetbe kerülök?

Gyermekem eldöntötte, hogy eladja a számítógépét. Az átadás előtt a gépet újra telepítettem, s amíg frissült, a srácokra bíztam a gépet. Ők már nagyon unták a várakozást és kitalálták, hogy játszani fognak, így a telepítés alatt 95%-nál kihúzták az internetkábelt a gépből, aminek a következménye természetesen az lett, hogy az egész rendszer lefagyott és semmit nem lehetett tenni.

A bennem felgyülemlett érzések tomboltak, de visszafogtam magam. Már füstölögtem magamban, hogy ez +2 óra munka lesz, különben is, hogyan lehetett ennyire felelőtlen stb, stb...

Közben a gyermekem odaült mellém és megszólalt:

" Hát ez most jó tapasztalat volt!

Éreztem, hogy tudta és megértette, hogy mi ment félre, és levonta belőle a következtetéseket.

Este még megbeszéltük, hogy mi történt, de igazából másnap értettem meg, hogy a gyerekek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az élet hogyan működik jól, minek mi a következménye.

Szülőként azt hisszük, hogy mi látjuk jól a világ dolgait. Tudjuk, hogy mi jó és mi nem az, hol vannak a határok, ezért a szülői féltésünk gyakran korlátozni akarja a gyermekeket. Ha pedig nem úgy jön össze, akkor vagy leszidjuk vagy büntetjük őket.

Mint mi, a gyerekek is tapasztalatok által tanulunk.

" Az emléleti okosságok szépek és jók, de sokszor egyáltalán nincs hatásuk a gyerekeinkre.

Hiába akarjuk megmondani a "tuttit", elég kis százalékban ér célba.

Szülőként két dolgot tehetek, hogy segítsem gyermekeimet az életben való eligazodásban:

• Teremtsek számárukra biztonságos helyzeteket, amelyekben megtapasztalhatnak kihívásokat (és legyek is ott, ha segítségre van szükségük).
   
• Mutassak példát! A gyerekek mindig figyelnek. De nem arra, amit mondunk, hanem arra, amit teszünk. Jó példát kell mutatnom a pozitív dolgokban és a hibák helyrehozatalában. Ez persze sokkal lassabb folyamat, mint a korlátozás vagy az utasítgatás, de biztosabb, mert a mintát viszi tovább.

Az önbizalom:

" Hit saját magunkban; személyes meggyőződés a saját képességeinkről, erőnkről, céljaink elérhetőségéről.

Milyen sok erőt tud adni, ha ezt megkapja valaki gyermekkorában!

Czirják Tamás
Kommunikációs képességfejlesztő
https://ahosokutja.hu