Mozgás vagy élsportolás?

Nálunk a 7 gyermekből 5 versenyszerűen sportol. 

Ez azt jelenti, hogy mindannyian egy általuk választott sportág egy-egy klubjának leigazolt játékosai, versenyzői. 

Az 5-ből két gyermekünk pedig két ilyen klubbal is büszkélkedhet. 3 fiúnk focizik, egyikük különösen kiemelt szinten, ami heti 5 alkalommal 2-2 óra edzést, és két meccset jelent. A két nagyobb fiú a foci mellett röplabdázik is, ami összességében 5 edzést jelent hetente és 1-2 meccset. Nagyobbik lányunk szintén röplabdázik 4 edzéssel hetente, de szerencsére meccsből kevesebb van. A legkisebb lányunk szertornázik hetente 3 edzéssel és havonta egy versennyel. A 2 kisebb fiú közül a nagyobbik hobbi szinten sportol, ami azt jelenti, hogy néha úszik, néha kosarazik, néha röplabdázik és a talajtornát is kipróbálta, de most aztán nem tud választani. A legkisebb - még ovis - fiúnk focizik, és már most látjuk, hogy nem csak hobbi szinten viszi majd...

Szóval a mozgás fontos, de a vele járó logisztika a mi agyunkat is kellő képpen mozgásban tartja, ami annak ellenére, hogy roppant fárasztó, lássuk be, hogy az egyik legjobb módja az "öregedéssel" járó agyi következmények megelőzésének:) 

Igazából, ha jól akarjuk látni a dolgokat, akkor minden a legjobban alakul: a gyerekek mozognak, a mi agyunk pedig karban van tartva a gyermekeink mozgása által :) 

Akár ennyivel le is zárhatnánk ezt a témát, de azért a való életben ez kicsit bonyolutabb. 

Mert mindig van valaki, aki éppen mélyponton van, akit támogatni kell, hogy ne adja fel, vagy azzal támogatni, hogy most igenis ki kell hagyni egy hetet, mert a pihenés épp annyira fontos, mint a mozgás. Vagy le kell beszélni egy meccsről, mert ő még elsősorban gyerek, akinek barátokra van szüksége, és velük való közös élményekre. 

Ismerni kell mindegyikük belső világát ahhoz, hogy megfelelően lehessünk következetesek, amibe az engedékenységet is bele kell venni. 

Mert valakinek az a segítség, ha határozottan kijelentem, hogy ma is el kell mennie edzésre, van akinek pedig az, ha következetesen nem engedem el arra a meccsre amiben már a hét elején megegyeztünk, hogy kihagyja. 

DE nagyon nehéz a döntés, amikor valakiben felmerül, hogy végképp feladjon valamit. Engedjük? Nem engedjük? Meddig szólhatunk bele és mikor kell hagynunk, hogy ő maga döntsön? A sok sok év alatt rájöttünk, hogy ez sem korhoz kötött, ahogy a bölcsesség sem. Mindenki máskor érik meg rá. 

Mi három dolgot mondtunk a gyerekeinknek, amikor ki-ki az élsport mellett döntött: 

1. Mi ezt nem követeljük meg, de támogatjuk őket mindenben, ami ahhoz szükséges, hogy végig csinálják, amit választottak. 
2. A tanulás az első. Az élsport csak addig mehet, amíg az iskolában minden rendben van.
3. Az élsportot csak addig szabad csinálni, amig örömüket lelik benne. Ha már kényszer, ha már nem tölt fel, ha már nem a szabadságot jelenti, akkor abba kell hagyni. 

Talán felmerülhet a kérdés, hogy mi abban az öröm, a szabadság, hogy hajnalban kell menni edzésre, hogy suli után, amikor a többiek még bandáznak, ő rohan a buszhoz, hogy ne késse le a délutáni edzését, és este hulla fáradtan haza érve még tanul másnapra? 

Mi az, ami ebben feltölti? 

Sok helyről az ömlik ránk, hogy ne erőltesd meg magad, pontos információkkal látnak el minket azzal kapcsolatban, hogy nekünk mi jár, de azt látjuk, hogy a nagy szabadságunk ellenére az ember mégsem boldog, feltöltődni sem tud - milyen érdekes paradoxon. 

Annyi kényelemmel van teli az életünk mégem a kiegyensúlyozott, boldog gyermekből van több. A kemény munka, a valamiért meghozott áldozat teszi az embert kiegyensúlyozottá. A sport kitartásra, önfegyelemre, akaraterőre nevel. Ehhez természetesen nem kell élsportolónak lenni, a rendszeres mozgás is támogatja ezeknek a tulajdonságoknak a kialakulását. Valamint fontos szem előtt tartani, hogy nemcsak fizikálisan kell alkalmasnak lenni az élsportra, hanem mentálisan is! 

Mert az élsport nem csak a "mozgás" versenye, hanem a "lélek" küzdelme is!