Dönteni meg kell tanítani!

5 éves kisfiúnkat egy szombat délelőttre szülinapra hívták. Már előtte jó pár nappal megkapta a meghívót és még aznap közösen mentünk el ajándékot választani az ünnepeltnek. Örömmel mesélte milyen izgalmas játékokkal készül kis barátja a zsúrra.

Este aztán otthon kiderült, hogy a bátyja apával horgászást tervezett arra a szombat délelőttre, amikor a szülinap is esedékes. 5 évesünk hirtelen elbizonytalanodott…horgászat vagy születésnap? Mindkettő jó program, mindkettőt nagyon szeretné, de egyszerre csak egy helyen tud lenni.

Döntenie kellett. Persze leegyszerűsíthettük volna a dolgot, és mondhattuk volna, hogy már megvan az ajándék, úgyhogy a szülinapra mész és pont. Horgászni máskor is tudsz stb. De ezzel nem tettünk volna jót, mert elvettünk volna tőle egy lehetőséget azt illetően, hogy megpróbáljon választani két számára vonzó program közül és utána elköteleződni a döntése mellett.

Nehéz három nap következett mindannyiunknak. Reggelente inkább a horgászat felé húzott a szíve, oviból hazafelé jövet azonban majdnem mindig biztos volt abban, hogy a szülinapra megy, de csak majdnem, mert amikor a testvére esténként a botokat és egyéb felszereléseket készítette elő, akkor ismét elbizonytalanodott…minket azonban egyzser sem kérdezett meg, hogy szerintünk mit csináljon. Nem volt könnyű megállni, hogy ne adjunk tanácsot…hiszen mégcsak 5 éves, nem tud mindent mérlegelni… Férjemmel azonban közös megegyezés köztünk, hogy - amíg komoly hiba felé nem tartanak a gyermekeink - nem szólunk, csak, ha kérdeznek. Most sem szóltunk, csak hallgattuk az önmagával való vívódását. Három napig. Mert aztán eljött a péntek és véglegesen dönteni kellett. Megbeszéltük, hogy ezen nem lehet már változtatni.

A szülinapot választotta, így szóltam az anyukának, hogy számíthatnak rá. Szombat reggel mikor pizsamában botorkált ki az ágyból látta, hogy apáék az autóba pakolnak már, lassan indulnak. Azt hiszem elszorult a szíve, de nem szólt. Miután látta elmenni az autót, elpityeredett.

-Anya! Hívd fel apát, hogy inkább velük megyek! Jöjjenek vissza!

Nem lett volna semmilyen fizikai akadálya a kérsése teljesítésének, de mégsem tettem meg. Hibás döntés lett volna a részemről. A két program közül ő választott és azt is tudta, hogy a döntés végleges.

Ölembe vettem és megbeszéltük, hogy már döntött és a barátja nagyon várja a szülinapra, számít rá és nem hagyhatja cserben. A közös játék akkor lesz jó, ha ő is részt vesz benne. Lassan megnyugodott.

-Ezt én választottam, ugye anya?

-Igen! - válaszoltam

-Akkor elmegyek a szülinapra! - és már inkább büszkeség volt a szemében.

Az életben gyakran vannak olyan helyzetek, amikor sem szóval, sem tettel nem segíthetjük és nem irányíthatjuk a gyermekünket. Ilyenkor nagy önfegyelemre és akaraterőre van szükségünk, hogy ki tudjuk várni, amíg döntést hoz és néha még nagyobb önfegyelemre, hogy ne engedjük kihátrálni a következményekből. Mert minden döntés következményekkel jár.

És a döntése lehet persze rossz is: lehet, hogy nem jól mérte fel a lehetőségeit, nem jól látta a problémát, nem kérdezett előtte - de Ő döntött, és ez nagyon fontos. Mert ezt a képességet - hogy döntést hozok - minél hamarabb el kell sajátítani. A legtöbbet azzal tudunk segíteni gyermekünknek, ha sok - korának megfelelő - döntési helyzet elé állítjuk.

Kezdetben olyan döntések elé, ahol nem túl nagy, vagy esetleg egyáltalán nincs is hiba lehetőség. Tehát télen nem kérdezem meg tőle, hogy csizmában vagy szandálban megy-e oviba, mert ez nem az ő döntése, de ha van csizmája és bakancsa - amik az időjárásnak megfelelőek, akkor adjak neki választási lehetőséget. Vagy engedjük, hogy ő döntse el reggel, melyik pulcsit szeretné felvenni, esetleg melyik sapkát. Ezek apró dolgok, de nélkülözhetetlenek.

Később már engedjük, hogy ő válasszon két program közül. Apával megy vásárolni, vagy a nagyival játszótérre? Itt már neki is több szempont figyelembevételével kell átgondolnia a döntését. Ehhez kezdetben adjunk elég időt!

Ha pedig döntött, tartsuk tiszteletben, ne mentsük fel a következmények alól, de ne hagyjuk magára!