Egyik csendes, másik harcos?

A gyerekek, mint a családok többségében, nálunk is különbözőek. 

Kifelé persze midenki szerint, mint 7 tojás...de belül, egészen mások, és mindegyikük egészen egyedi figyelmet is igényel. 

Mivel azonban mások, máshogy hozzák ezt a tudtunkra. Van ,aki hangosan, szinte kikövetelve a figyelmünket, van, aki csendes visszahúzódó, a maga igényeit rendszerint a másik mögé helyező típus. 

Ilyenkor régen megkönnyebbültünk. Jaj de jó, egy hisztivel, erőszakos figyelemfelkeltéssel kevesebb, és ösztönösen a hangoskodó felé fordultunk, mert úgy éreztük vele baj van, aki csendes az rendben van. 

Ez nem a mi hibánk volt, ez egy bennünk született ösztönös reakció volt. Csak az ösztöneink nem mindig adnak jó tanácsot. Ebben az esetben legalábbis nem. 

Ma már pontosan tudjuk: a csendesebb gyermekek nem szabad, hogy kevesebb figyelmet kapjanak, mint a hagosak, sőt! Rájuk azért kell erőteljesebben koncentrálnunk, hogy az érdekérvényesítő képességük fejlődhessen. 

Szülőként áldásnak érzünk egy minden szempontból jó gyereket, de később sok szenvedést okozunk neki, ha magára is hagyjuk, mondván, hogy ő rendben van. Mert nem. Nincs rendben! 

A csendes gyerek egyáltalán nincs rendben! 

Sőt az ő helyzetük néha aggasztóbb kell, hogy legyen számunkra, mint követekezetesen harcos testvéreiké. 

"Mindegyik gyermeknek ugyanannyi figyelem kell, annak is, aki kiharcolja, annak is, aki csendben várja, hogy észre vedd. Csecsemőkortól így van ez. Amelyik kicsi sokat sír azt többet emelgetjük ringatjuk, de a békés nyugodt babának is ugyanannyi testi kontaktus kell az egészséges testi-lelki fejlődéshez." 

A szerepjátékok rendkivűl kézen fekvő segítséget adnak ezeknek a kérdéseknek a megoldásában. 

Néha fáradtak vagyunk. Nagyon. És akkor már az is üdítő, ha a 7 gyerekből csak 3 csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott. Legalábbis kívülről annak tűnik. Mert látja, hogy fáradt vagyok és rögtön felajálnja, hogy majd ő segít:

• majd megterít, 
• majd lefürdeti a kicsiket, 
• majd mesél elalvás előtt
• majd kiviszi a szemetet...

erre pedig gyakran csak annyit mondok: szuper, köszönöm! 

És ezzel időnként nincs is baj. De azzal igen, ha ez állandósul, ha ő mindig rajtra és segítségre kész, ha sohasem mondja, hogy nem akarja csinálni. 

Az baj. Mert a túl jó gyerek gyanús. Gyanúsabb kell, hogy legyen, mint a lázadó. A túl jó gyerek nekünk szülőknek nem szabad, hogy megnyugtató legyen. Mert ez visszaüthet. Az ilyen gyerek lassanként, és látszólag önként lemond a vágyairól, elfelejti, és háttérbe szorítja a saját gondolatait, amitől később könnyen irányíthatóvá válik. 

A gyerekekben ott kell, hogy legyen egyfajta "egészséges lázadás":

• a  határok feszegetése, 
• a dolgok megkérdőjelezése, 
• az önállóságra való törekvés, 
• a saját gondolatainak és vágyainak kimondása.

Ezek a jelei annak, hogy "rendben van", és ezek készítik fel a felnőtt életre is. 

Gyermekeink nagyon tudatos figyelmet igényelnek. Ahhoz, hogy ezt a figyelmet helyesen, és az ő érdekeiket szolgálva adhassuk meg nekik, nekünk is állandóan tanulni kell. Mert senki sem születik tudatos szülőnek. De senki elől nincs elzárva az odavezető út! Lépjünk rá bátran!