Összehasonlítás: épít vagy rombol?

Igen! És nemcsak a negatív összehasonlítás, hanem a dícsérő hasonlítgatás is.

A testvérek között gyakori a versengés. Miért folyik ilyenkor a harc? A figyelmünkért (ne feledjük: a negatív figyelem is figyelem!), az elismerésünkért, a dicséretünkért. Többféle versengés is van. Az egyik típust a testvérek maguk viszik bele a kapcsolatukba, de sajnos időnként mi szülők is ráteszünk egy lapáttal ennek a versengésnek az erősítésére. Mikor? Amikor összehasonlítgatunk…

Nem mondom, hogy tudatosság, vagy rossz szándék lenne e mögött, de sajnos sokat árt a gyerekek közötti kapcsolatnak és a gyerekekkel való kapcsolatunknak is, amikor egymáshoz mérjük őket.

“Miért hagytad a leckéidet az utolsó pillanatra? A nővéred mindig mindent időben el tud készíteni!”

“Soha nem pakolod el, amivel játszol. A húgod soha nem hagyja szét a játékait, mindig rendet rak maga után!”

“Az öcséd olyan szépen eszik! Soha nem nyúl bele kézzel a tányérba, pedig kisebb, mint Te!”

Ismerős? Ha ilyenekket hallanál, mit gondolnál magadban a testvéredről?

Én valószínűleg a következőket gondolnám magamban:

“Ki nem állhatom a nővéremet!” vagy “Bármit teszek, az mindig rossz!” “Csak azért sem pakolok el!”

Elkeseredettség, szomorúság, düh húzódik meg a gondolatok mögött.

Az összehasonlítással nem azt érjük el, hogy motiválttá tegyük gyermekünket valamilyen területen, hanem felszítjuk a tesvérharcot, amivel a köztük lévő küzdést és féltékenységet erősítjük.

Sajnos mi is beleestünk időnként ebbe a hibába, amíg tudatosan nem kezdtünk el foglalkozni azzal, hogy megoldást találjunk ennek az elkerülésére. Bár minket a szüleim nem egymással, hanem az unokatestvéreinkkel hasonlítgattak össze állandóan, mégis nagyon rossz élmény volt. Mindig ők voltak a csinosabbak, okosabbak, jobb tanulók és természetesen zenei és sport tehetségek… soha nem voltunk jó kapcsolatban velük…

Férjemmel arra jöttünk rá, hogy két esetben használjuk a hasonlítgatást: mikor nagyon mérgesek vagyunk valami miatt, vagy amikor nagyon örülünk valaminek.

Ebből pedig az következik, hogy sem a negatív (“olyan lassú vagy…a testvéred rég elkészült már…”) sem a pozitív (“Bárcsak a testvéred is ilyen szorgalmasan tudna tanulni, mint te”) öszehasonlítás nem jó.

Akkor mégis mit kell csinálnunk?

Mi a megoldást abban, találtuk meg, hogy egyszerűen soha semmilyen esetben nem hoztuk szóba a "másik" gyereket. Akármit is akartunk mondani azt összehasonlítás nélkül igyekeztünk megtenni. Csak az adott gyermek viselkedésével foglalkoztunk, csak arra reagáltunk, amit Ő tett, vagy nem tett.

Ahelyett hogy azt mondanánk: “Az öcséd olyan szépen eszik! Soha nem nyúl bele kézzel a tányérba, pedig kisebb, mint Te!” Inkább ezt mondjuk: "Így maszatos lesz a kezed, használd inkább a kanalat!"

Ahelyett, hogy: "De jó lenne, ha a testvéred is ilyen szorgalmas lenne a tanulásban és kitartóbb a feladataiban!" Inkább: "Már egy órája szorgalmasan tanulod a fizikát, büszke lehetsz a kitartásodra!"

Ez igazából nem is tűnik olyan nehéznek, de időnként mégis az...mert sajnos a tanult és berögzült viselkedésmintákon nagyon nehéz változtatni. 

De nem lehetetlen!

Gyakorlásra pedig nap, mint nap több tucat lehetőség van, nem igaz?