Blog

Mit jelent az elengedés?

Benedek-Horváth Bogáta
2024.11.24 12:00
Mit jelent az elengedés?

Szülőként tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy gyermekeinket önálló embereknek kell nevelnünk, a küzdelmeiket nem oldhatjuk meg helyettük, de ott lehetünk mögöttük, amíg küzdenek!

Első lányom nem akart babázni. Pedig az én álmaimban, a születése előtt, egy babákkal játszó, azokat etető, fürdető, pelenkázó kislány szerepelt, aki a babáját természetesen mindenhova magával viszi. Hát minden anyukának vannak álmai, nem igaz? Az álmok nem teljesen véletlenek, legalábbis nálunk úgy alakultak a dolgok, hogy később és egészen máshogy váltak valóra, mint, ahogy elképzeltem. Az álmok pedig ilyenek, igaz?

6 éves volt, amikor három öccse után megszületett a várva várt kishúga. Nem sokkal ezután kezdtem el foglalkozni a babavarrással. Egyik "próbababa" született a másik után, és Ő egyre nagyobb csodálattal és érdeklődéssel fordult az elkészült babák felé. Amikor mások is érdeklődni kezdtek irántuk Nagylányom szemében egyre gyűlt a szomorúság, ahogy selyempapírba és dobozba kerültek a babák. 

Nem vagyok faggatózós típus. Nem kényszerítem ki belőlük a gondolataikat, érzéseiket. Tudják, hogy bármikor, amikor szükségét érzik a beszélgetésnek, amikor már kikívánkozik belőlük az örömük, vagy a fájdalmuk, ott vagyok, ott vagyunk, hogy megoszthassák velünk.

Mi úgy gondoljuk ez is az elengedés része. Egy nagyon nehéz része. Elfogadni a lelki küzdelmeiket, kudarcaikat, kisebb-nagyobb veszteségeiket - mindezt anélkül, hogy mindenáron megoldani akarnánk őket.

Hagyni, hogy önmaguk bogozzák ki lelki csomóikat, mert meg kell tanulniuk megküzdeni velük, pontosan úgy, ahogy a pillangónak a bábból való kiszabadulásért szinte erején felül kell teljesítenie. Ha ilyenkor valaki megsajnálná és kibontaná a bábot helyette, azzal megszabadítaná ugyan a nehéz, fáradtságos, talán fájdalmas küzdelemtől, de a repülés minden nehézséget feledtető, mámorító boldogságától is. Ugyanis, ha a pillangó nem saját erejéből bújik ki a bábból, akkor soha nem fog tudni repülni. A segítő kezek, csupa jó szándékból, megfosztanák a szabadságától örökre. És az életétől is, hiszen az a pillangó, amelyik nem tud repülni, nem lehet hosszú életű.

A küzdelmeinknek célja van, és rengeteg lehetőség rejlik bennük. Ne fosszuk meg gyermekeinket attól a boldogságtól, hogy meg tudják oldani, ki tudják gobozni a nehézségeiket - és lássuk be, egészen más módon ugyan, mint ahogy mi, felnőttek tennénk, de sokkal fantasztikusabb megoldások születnek meg bennük.

Sok-sok hónap telt így el. Aztán egyszer csak nagylányom elérkezettnek látta az időt a beszélgetésre. Elmondta, hogy mindegyik baba olyan különleges és ahogy látja őket "megszületni", borzasztó nehéz számára, hogy mindegyiktől el kell válnia. Sokat beszélgettünk ennek kapcsán arról, mit is jelent az elengedés.

És akkor számomra is megszületett a csoda, egy érdekes és csodálatos hasonlóság: már kislányként megérezni a "belőled született élet" útnak indításának fájdalmát.

Valamivel később nagylányom kért egy babát, majd még egyet, Kishúgával jobbnál jobb játékokat találnak ki velük. Nem úgy, ahogy én valamikor elképzeltem, de olyan szabadon és boldogan, ahogyan sohasem reméltem.